Járd a hála útját!

Ha számba vesszük, miért lehetünk hálásak, hamar felszámolhatjuk függetlenségünk és szabadságunk illúzióját. Már pusztán az, hogy megszülettünk, számolatlanul sok ősünk érdeme. És aztán még hosszú éveken át mások gondoskodására, tanítására voltunk rászorulva, hogy valamelyest megismerjük a világot, eligazodjunk benne.

És jelenleg sem volnánk képesek létezni emberek sokasága nélkül. A puszta életben maradásunk is sok más emberen múlik nap mint nap. És bár másképpen, de ugyanígy létfontosságúak az életünkhöz mindazok is, akiktől szeretetet, megbecsülést, elismerést kapunk nap nap után.

Ám más embereknek még csak-csak szoktunk hálát adni. De vajon hányan adtunk már hálát valaha is más élőlényeknek? Az ökológiai rendszereknek, amelyek megtartanak és védenek minket?

Az élet szövedékének részei vagyunk

A mindennapok egymásutánjában oly sok mindent veszünk természetesnek, magától értetődőnek. Talán nem gondolkodunk el azon, mennyi mindenért lehetünk hálásak, amellyel a Föld ellát bennünket. Pedig az ökológiai rendszereknek és bennük élőlénytársainknak köszönhetjük a tiszta vizet és levegőt, a termőtalajt, az élelmünket, végső soron az életünket.

A társadalmaink által alkotott törvények, szabályok hosszú távon nem mehetnek szembe az ökológiai rendszerek törvényeivel. Mi, emberek is részei vagyunk ezeknek a rendszereknek, így a nem ember alkotta világ drasztikus megváltoztatására tett törekvéseinkkel végső soron magunk ellen dolgozunk. Egy olyan hálót szaggatunk, amely megvédene bennünket, s amely a létezésünk alapja.

Bolygónk kb. 4,5 milliárd éves történetén végigtekintve úgy tűnik, az élet legyőzhetetlen és mindig utat tör magának. Az utolsó egyetemes közös ős mintegy 3,5-3,8 milliárd évvel ezelőtt élt, belőle származik minden ma létező földi élőlény. Azóta az élet számtalan formát öltött, növény-, gomba- és állatfajok milliói jöttek létre, miközben folyamatosan, időszakonként pedig tömegesen, ki is halt jó részük. Mi, növények, állatok, gombák, emberek és egyszerűbb élőlények, akik itt vagyunk – mindannyiunk mögött megszakítatlan láncolata áll azoknak az élőlényeknek, akik képesek voltak továbbadni az életet, az idők kezdetétől.

Mi vagyunk az esőerdő?

John Seed amerikai-ausztrál természetvédő azt mondta:

„Én nem az esőerdőt védem. Én az esőerdő része vagyok, és magamat védem.”

Érthetjük ezt úgy is, hogy osztozunk a bolygón az esőerdővel: ugyanannak az anyag- és energiaáramlásnak a részei vagyunk. Ha az esőerdő elpusztul, a mi életlehetőségeink is beszűkülnek. De érthetjük eggyel mélyebben is, földtörténeti időléptékben gondolkodva, azaz, hogy végső soron mindannyian az utolsó egyetemes közös ős leszármazottai vagyunk, csak épp bennünk, emberekben bontakozott ki egy olyan önreflektív képesség, ami lehetővé teszi, hogy felismerjük mindezeket az összefüggéseket, a felelősségünket, és megvédjük az élet szövedékét – gyakran éppen saját magunktól.

Hogyan született a világ, de főleg: miért?

Helyezzük el magunkat a világegyetemben, vagy legalábbis próbáljuk meg, hiszen nincs pontos ismeretünk a világegyetem nagyságáról. A jelenlegi ismereteink szerint a több száz milliárd galaxisból egyedül a Tejútrendszerben található egyik csillag, a Nap egyik kisebb bolygóján, a Föld nevűn van élet. Már ez az állítás is önmagában döbbenetes és hátborzongató. Mennyi körülménynek kellett együtt állnia, hogy az élet csírája kialakulhasson a Földön! Ahogyan a tudomány, úgy a teremtéstörténetek is leírják, hogyan is zajlott ez le. Bármelyik nézetet is valljuk, a hogyanokról van valamiféle elképzelésünk. De vajon a miértekről is? Vajon elgondolkodunk-e a saját létünk, vagy a többi élőlény létezésének értelmén? Akármire is jutunk, itt és most élünk, és éppen mi élünk, nekünk kell kezdeni ezzel valamit. A jó és értelmes élet keresésének talán a legelső feltétele, hogy hálát adunk az életünkért és minden létezőnek, aki az életünket lehetővé teszi.

Az ökológiai rendszerek olyan ajándékokat nyújtanak az emberiségnek, amelyek nélkül nem létezhetnénk. A levegő, a víz, a nyersanyagok, az energiahordozók biztosítása mellett fontos szabályozó szerepük van például az éghajlat alakulásában, a szennyezések és kórokozók ártalmatlanításában, vagy a szénmegkötés révén. De a talajképződés, a beporzás és részben a tápanyag-körforgás is az ökológiai rendszereknek köszönhető. Nem is beszélve arról, hogy lelki feltöltődésünkhöz, pszichés egyensúlyunkhoz is hozzájárulnak.

Oszd meg a hálát!

Azonban mindez önmagában egyoldalú, emberközpontú kapcsolat: mi elvesszük, amit az ökológiai rendszerek adnak nekünk. Zöldíthetjük ezt úgy, hogy mértékkel veszünk el, csak annyit, amennyire szükségünk van. Tehetjük különböző módokon fenntarthatóvá, helyreállítva a cserekapcsolatot, például ha facsemetéket ültetünk a kivágott fák helyett, de attól ez még üzleti tranzakció marad: valamit valamiért.

A hála kifejezése és gyakorlása lehet az, ami megteremti a kapcsolat kölcsönösségét. A másik ajándékának a megbecsülése az, ami elismeri az ajándék értékét, és ami puszta cselekedet helyett formálja a szemléletet, mert nemcsak csere történik, de a kapcsolat is épül. Éppen ezért a hálát nem érdemes megtartani magadnak, mert könnyen társas érzéssé tehető – nem csak az emberekkel. Ha megosztod, elmondod a másiknak, mit köszönsz neki éppen akkor, abban a pillanatban. Ezáltal a hála nem csak a te szívedet melegíti meg, de gazdagítja azt is, akivel megosztottad. Ne zavarjon, ha a „másik” bizonyos esetekben egy szamócabokor, egy állat, aki életét adta, hogy az ételed legyen, vagy egy könnyű fuvallat, ami hűsít a nyári melegben. Légy neki is hálás: köszönd meg az ajándékát, amit elhozott neked, és te most élvezed a gyümölcsét. És ne feledkezz meg arról se, hogy mozgásban tartsd az ajándékok láncolatát, tehát legközelebb légy te az, aki ajándékoz!

Gyakorold a hálát minden nap!

Az észak-amerikai őslakos haudenosaunee (irokéz) konföderáció nagyobb gyűléseket, tárgyalásokat gyakran hálaadási beszéddel nyit meg. Ebben sorra veszik, kinek és miért lehetnek hálásak – egyszerre idézve meg ezzel egy bőségalapú gondolkodásmódot és saját felelősségüket is. Így emlékeztetik magukat arra, milyen sok más létezőtől függ életük, és milyen alázattal érdemes világukhoz viszonyulni, és adni, visszaadni ezekért az ajándékokért. E rövid részlet ebből a beszédből származik – bővebben többek közt Robin Wall Kimmerer Szentperjefonat című könyvében olvashatunk róla.

„Hálát adunk Föld Anyánknak, aki fenntart bennünket.
Hálát adunk a folyóknak és patakoknak, amelyek vízzel látnak el minket.
Hálát adunk a gyógynövényeknek, amelyek meggyógyítják betegségeinket.
Hálát adunk a kukoricának, és nővéreinek, a babnak és a töknek, amelyek életet adnak nekünk.
Hálát adunk a bokroknak és fáknak, amelyek gyümölccsel látnak el bennünket.
Hálát adunk a szélnek, amely mozgatja a levegőt, és elűzi a betegségeket.
Hálát adunk a holdnak és a csillagoknak, amelyek fényt adnak nekünk, amikor a nap lemegy.
Hálát adunk a napnak, amely jóságos szemmel tekint a földre.
Végül hálát adunk a Nagy Szellemnek, aki magában foglal minden jóságot, és a gyermekei javára irányít mindent.”

A haudenosaunee példa alapján mi is írhatunk magunknak vagy közösségünknek hálaadási beszédet.

Arra is van lehetőségünk, hogy különböző cselekedetekkel fejezzük ki az élővilág iránti hálánkat, viszonozzuk önzetlenségét. Kapcsolódjunk természetvédelmi tevékenységekhez, önkéntes munkákhoz, segítsük élőlénytársainkat közösségünkön, lakóhelyünkön! De ne azért, hogy enyhítsük, kompenzáljuk természethasználatunk következményeit. Tegyük pusztán azért, mert értékes dolgot kaptunk megőrzésre, amelyért felelősséggel tartozunk.

Szerzők: Kővári Anita, Michaletzky Luca, Takács-Sánta András