Máshogy beszélünk

Egy inuit mítosz szerint az idők kezdetén, amikor az állatok és az emberek barátságban éltek egymással, az állatok emberek lehettek és az emberek állatok. Úgy váltogatták alakjukat, ahogy kedvük tartotta. Nem volt különbség közöttük. Egy nyelvet beszéltek. A szavak ekkoriban varázserővel bírtak: a kimondott szavaknak furcsa következményeik lehettek, életre kelhettek, valósággá válhattak. Csak annyi kellett, hogy kimondják őket. Senki nem tudja megmagyarázni, miért és hogyan, egyszerűen így volt.

A szavak bizonyos szempontból ma is varázserővel bírnak. Mélységesen formálják a világot, mindazt, amit látunk, hallunk, érzékelünk magunk körül. Richard Rorty amerikai filozófus szerint nem azok fogják megváltoztatni a világot, akik jól érvelnek, hanem akik máshogy beszélnek. Mivel nem titkolt szándékunk a világot előnyére megváltoztatni, mi is keressük az új nyelv, ezzel együtt az új gondolkodásmód lehetőségét.

Természet helyett

A weboldal írásait olvasva talán feltűnt, hogy egyes helyeken különösen fogalmazunk. Nem használjuk például a „természet” szót, vagy csak nagyon korlátozott mértékben. Az „elszakadtunk a természettől”, a „menjünk ki a természetbe” kifejezések mind rögtön elszakítanak minket a világ többi részétől, mert különállást sugallnak. Ez a karteziánus, dualista szemléletmód, ami a modern természettudományok méricskélős, szétszabdalós módszereinek alapja, ami azt mondatja velünk, hogy a természet „odakint” van, míg mi „idebent” vagyunk. Holott nem tudunk elszakadni tőle, mert mi is a természet vagyunk, és nem tudunk kimenni oda, mert mi is benne vagyunk. Hol van a természet határa? Még egy városi, épített környezetben is találkozhatunk élőlénytársainkkal: fákkal, virágokkal, madarakkal, rovarokkal – csak észre kell vennünk őket. Magunkban is könnyen megláthatjuk a „természeti lényt”, testi folyamatainkban, ösztöneinkben, érzelmeinkben – még ha társas közegben gyakran inkább civilizált énünkkel takarjuk be ezeket. És éppen ezért kell elengednünk a természet szót: mert egy hamis nézetet közvetít, ami szerint a természet tőlünk távol van, valami elvadult, egzotikus helyen.

Mit használjunk helyette? Több lehetőségünk is van, kontextustól függően. Használhatjuk a „szabadban” szót, ez kifejezi, hogy kimozdulunk a négy fal közül. A növényekre, állatokra, gombákra utalhatunk az „élőlénytársaink” kifejezéssel. A „nem emberi világ” ismét kizárja az embert, ehelyett – és általában a természet szó helyett – használhatjuk a „több mint emberi világ” (more-than-human) kifejezést, ami David Abram amerikai ökofilozófustól származik, aki egyébként szintén lelkesen kutatja, hogyan beszélhetnénk egy új nyelvet hűebben az ökologikus szemléletmódhoz.

Hasonló okokból nem használjuk a “környezetvédelem” szót sem: Lányi András író, filozófus szavaival élve a környezet védhetetlen – mert a “környezet” definíció szerint rajtunk kívül áll. Legfeljebb az ember világát lehetne oltalmazni az ember- és életellenes erőktől.

Ritkán használjuk a „fenntarthatóság” szót is, mert ez gyakran a zöldrefestés eszköze: azaz olyan, egyébként a gazdasági szereplők használják, akik nem a rendszert kívánják megváltoztatni, csak zöldítenének rajta, de a profitorientáltság, a folyamatos növekedés felülvizsgálata nem érdekük. A „fenntartható” szó így gyakran utal arra, hogy elég kisebb kárt okozni, de valódi célja gyakran a növekedés időtartamának növelése. A „fenntartható” helyett használhatjuk a „helyreállító” („resztoratív”), vagy akár a „regeneratív” jelzőt, ami pedig a helyreállításon is túlmutatva a megújítást, az újraképzést, a gyógyítást is kifejezi. Bár általában az idegennyelvű szavakat is kerüljük, a „regeneratív” szó helyett nem találtunk még igazán jó magyar kifejezést.

Kerüljük azokat a szavakat is, amelyek a mechanisztikus működésmódra utalnak. Az élő rendszerek összetettek, összetettebbek, mint gondolnánk, sőt gyakran összetettebbek, mint ahogy gondolkodni tudunk. Ezt a terhet gyakran nehéz elbírni, így megpróbáljuk a világ működését ember alkotta dolgok működésével leírni. Így válik a talaj erőforrássá, az erdő szén-dioxid-nyelővé, a test géppé. Amikor „ökoszisztéma szolgáltatásokról” beszélünk, valójában áruként tekintünk az élővilág ajándékaira. Amikor „erőforrás-gazdálkodást” említünk, a világunkat kezelendő, javítandó, végső soron kizsákmányolható rendszerré redukáljuk. Vakká váltunk mindarra, ami nem emberi, vagy nem ember által alkotott, elszakadtunk a jelen pillanattól és egyben a helytől, ahol vagyunk – ezt tükrözi beszédmódunk is.

A nyelv megváltoztatása aprónak tűnő, de fontos lépés afelé, hogy újragondoljuk kapcsolatunkat az élővilággal, meghatározzuk helyünket az élet szövedékében. Amikor új szavakat használunk, új gondolatok születhetnek, és idővel ezek a gondolatok új cselekvésekké, új életformákká alakulhatnak. Ez nem pusztán nyelvi játék, hanem a valóság újraalkotásának eszköze.