
Traumatizált születés: traumatizált társadalom
Miért foglalkozunk egy orvosi, egészségügyi témával az ökológiai válság és a világeleje kapcsán? Azért, mert rólunk van szó, személyes életünk fontos, talán leginkább döntő jelentőségű eseményéről. A születés minden emberrel megtörtént, és ennek egész életünkre gyakorolt hatása ma már tudományosan bizonyított tény.
Michel Odent, a téma legnevesebb kezdeményezője sommásan fogalmaz: „Traumatizált születés: traumatizált társadalom.” 2025-ben az ISPPM, a Német Perinatális Tudományos Társaság 2025 évi konferenciáján ezt a témát választották: „Nem mindegy, hogyan születünk! A szülés során kialakuló mintázatok egész életünkben kísérnek minket, és befolyásolják az élethez való hozzáállásunkat: azt, hogy döntő pillanatokban hogyan cselekszünk, vagy éppen nem cselekszünk.”
Saját munkánk során így foglaltuk össze tapasztalatainkat: ha a csecsemő saját ritmusában születik, úgy, hogy közben édesanyja és a szülést kísérők támogatják ebben, azt a tapasztalatot viszi magával, hogy a változás nehéz, de nem vagyok magamra hagyva, és ahová eljutok, egy új, tágasabb helyzet. Rosszul vezetett szülés esetén éppen az ellenkező tapasztalat rögzül.
És milyen tapasztalatot szerzett a fiatal anya? Megerősödve és megerősítve kerül ki a szülésből, vagy meggyengülve? Esetleg nemcsak fizikailag is feleslegesen sérülten, hanem lelkileg és érzelmileg is átgázoltak rajta, figyelmen kívül hagyták…? A születés körüli témához közvetlenül is tudunk kapcsolódni az ökológiai gondolkodás mentén: amikor sérül egy élőlény, kevesebb az esélye a túlélésre, a szilárd erőre, ami életéhez, jól-létéhez szükséges. Valamint a világeleje – egy ökologikusabb, társadalmilag igazságosabb civilizáció – építéséhez is szükségünk van rá, hogy higgyünk abban: a változás lehetséges és mi is képesek vagyunk rá; és másokat is tudjunk támogatni hasonló törekvéseikben. A Világeleje Közösség erről szól: hogy a cselekvő remény útja mentén tegyünk mi magunk is egy egészségesebb társadalomért, egészségesebb életvitelért, egészségesebb környezetért.
Segítők a perinatális időszakban
A perinatális szó szűkebb értelemben a születés időszakát öleli fel, de általában kiterjesztett értelemben használjuk. Ide tartozik a fogantatás, a növekedési időszak az anyaméhben, maga a születés és az azt követő érzékeny életszakasz, a hat hetes gyermekágy. A napi gyakorlat azt mutatja, hogy ez a fajta működés körülbelül az első életévben, sőt, még ezt követően, az élet első 1000 napjában is hasonlóan érzékeny – azaz fogantatástól a második életév végéig.
Az alábbi ajánlott cikkek, hanganyagok, olvasnivalók közvetlenül elérhetők, ill. megvásárolhatók. Milyen témákról fogunk hiteles, tudományosan igazolt beszámolókat hozni? Pszichológusok és orvosok foglalkoznak ezzel a témával, kutatják, írnak, beszélnek róla. Jól tesszük azonban, ha meghallgatjuk azokat is, akik közvetlenül segítik, támogatják az élet legkorábbi időszakát: védőnőket, szülésznőket, akik az egészségügyben szolgálják a születés időszakát és a baba jóllétét. Ezen túl bábákat, szoptatási tanácsadókat, dúlákat, babamasszőröket, mindazokat, akik az anyukát segítik, vagy az anya és a baba nehézségeit segítenek feloldani, például Bowen kezeléssel, akupresszúrával, fascia masszázzsal vagy cranioszakrális kezeléssel – és még sorolhatnánk tovább is az egyre gazdagabb, specifikus segítséget nyújtó kezeléseket.
Magyarországon a szülés, születés témaköreinek tudományos szintű kutatása már az 1990-es években megindult, és azóta is folytatódik az 1998 óta működő Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság (MPPPOT) keretei között. 2007 óta egyedülálló képzés is zajlik az ELTE BTK Pszichológiai Intézetében: a perinatális szaktanácsadó 2 éves szakképzés diplomásoknak, és néhány éve már MA fokozat hiányában is képeznek szakembereket.
Hazánk perinatális nagyhatalom: oktatás, intenzív tudományos munka, az állami egészségügy több területe, a GYES és a GYED, az ingyenes bölcsődei és óvodai ellátás kivételes lehetőséget nyújt a családoknak ahhoz, hogy kicsi gyermekükkel személyesen foglalkozzanak. Azonban a legfontosabb, hogy a családok is felismerjék mindezek jelentőségét, és valóban használják is ki ezeket a lehetőségeket, mivel csak boldog, békés kisbabaként felnőtt emberek fogják tudni gyökeresen átalakítani a világot. Ők nem fognak belenyugodni a felesleges szenvedésbe, az élővilág további pusztításába, a jelenlegi gazdasági és hatalmi rendszerek igaztalanságaiba.
Saját születésélményünk egész életünkre hatással van
A perinatális segítségnyújtásnak nem kizárólag az élet kezdetén van jelentősége. Segítünk abban is, hogy a felnőttek meg tudják érteni saját életükben születésük hatását. Nem elég azonban felfedezni az ebből eredeztethető készséghiányt, nehéz érzelmi működést, akadályozottságot: ezeket korrigálni lehet bizonyos keretek között. A valóságban elmondhatjuk, hogy nagyon sokféle terápia egyúttal a születési traumáink korrekciója is. Kicsiknél pedig hatékony módszereink vannak a korai segítség nyújtásra. A legfontosabb azonban a szülők őszinte szeretete, türelme és megértése a gyermekek iránt. Nem bánhatunk rosszul gyermekeinkkel! Mégsem lehetünk elégedettek, mert mindennek a jelentőségét még csak most kezdik a családok felismerni. Pedig enélkül nem tudjuk elég jól kihasználni ezeket a lehetőségeket. Ezért tekinti honlapunk is fontosnak a híradást erről a témáról: csak boldog, békés kisbabaként megszülető felnőtt emberek fogják tudni gyökeresen átalakítani a világot. Ők nem fognak belenyugodni a felesleges szenvedésbe, az élő környezet további pusztításába, igaztalanságba!







