VILÁGELEJE KLUB – Megváltoztathatják-e a világot a helyi ökoközösségek?
március 20.-18:00 – 21:00

Indul a Világeleje Klub! Egy kicsi Világeleje Ünnep a hétköznapokban! Nagyszerű lehetőség arra, hogy személyesen is találkozzanak mindazok, akik a cselekvő remény útját járják a fogyasztói civilizáció válságának korában – akik az emberhez méltó élet lehetőségeit keresik egy új civilizáció keretei között. Szeretettel várunk – gyere, és hívj másokat is!
A Világeleje Klub első 12 alkalmán terveink szerint Kiutak portálunk egy-egy témaköréhez kapcsolódóan beszélgetünk – az Általános témakörrel indítunk március 20-án. A Világeleje Közösség szakmai koordinátora, Takács-Sánta András tart majd beszélgetésindító előadást.
Ennek fő kérdései:
- Miért elengedhetetlenek az alulról szerveződő helyi közösségek, illetve a hálózatok egy ökologikus civilizáció fölépítéséhez?
- Hogyan állnak Magyarországon ezek a kezdeményezések?
A belépés ingyenes, de tisztelettel kérünk minden résztvevőt, hogy aki ezt megengedheti magának, tetszőleges összeggel támogassa a Világeleje Közösséget, illetve partnerünket, a helyszínt biztosító Humusz Szövetséget.
